top of page

Milyen lesz hazaköltözni? - Leszámolás az illúziókkal

Milyen kérdés ez? Hazaköltözni könnyű lesz, hazaköltözni egyszerű, hiszen Haza megyek! – Gondolnánk elsőre, bár ez legtöbbször kicsit sem ennyire egyszerű. Sokszor ugyan olyan kemény lelki munka eljutni a döntésig, majd kivitelezni azt, mint mikor elköltöztünk otthonról. Ebben az írásomban segítek lerombolni az illúziót és egyúttal felépíteni egy reálisabb forgatókönyvet. Alapvetően két esetet, csoportot fogok megkülönböztetni egymástól, megküzdési folyamataik adta különbségek alapján.

Sokan meghatározott időre költöznek külföldre – tanulmányi ösztöndíjjal, vagy munkájukból fakadóan időleges külföldi projekt kapcsán, esetleg időleges külföldi munkavállalás miatt. Ők már előre tudják, hogy haza fognak jönni, ahogyan azt is, hogy körülbelül mikor. Ez sokban megkönnyíti a dolgukat, hiszen kiköltözéskor már úgymond el lehet kezdeni visszaszámolni. Ez keretet ad a kinti életnek és sokszor meghatározza azt is, hogy mennyire válunk a kinti kultúra részévé – illetve a mennyire válik a kinti kultúra a mi részünkké. Minél inkább involválódunk a kinti életbe, annál nehezebb lesz tőle el is szakadni.

Ez pedig a másik csoportnál sokkal gyakoribb. Azoknál, akik anélkül költöznek külföldre, hogy foglalkoztatná őket a majdani visszaköltözés gondolata. Amikor elmennek, nyitva hagyják a lehetőségeket. Spontánabbul, sokszor sokkal nyitottabban is állnak az új kultúra előtt. Hosszabb távra terveznek, és „berendezkednek” új életükben is, sokszor nem is terveznek visszatérni. A legnagyobb különbség az első csoporttal szemben pedig az, hogy a hazaköltözés saját döntés. Bizonyos tényezők mentén maguk hozzák meg a döntést, így annak felelőssége is sokkal nagyobb. Ez fakadhat honvágyból, tervek meg nem valósulásából, csalódásból, vagy olyan külső körülménytől, ami tőlünk függetlenül kényszerít hazaköltözésre. A döntést szinte ugyan olyan nehéz – vagy még nehezebb - meghozni, mint amilyen nehéz volt eldönteni, hogy elköltözünk otthonról. Honvágyunk lehet majd külföld felé, hiányozni fognak az ottani barátok, munkahely, a napi rutin, helyek, illatok, életérzés.

Amennyiben hazaköltözésünkkel egyetértünk (vagyis lélekben nem ellenkezünk ellene), akkor könnyebb lesz a hazatérés, de számolnunk kell egy nagyon jellegzetes illúzióval: hogy ott tudjuk felvenni a fonalat, ahol letettük. Azt gondoljuk, hogy minden olyan lesz, mint mielőtt elköltöztünk volna. De kétszer nem léphetünk ugyan abba a folyóba. Lemaradtunk mások életéről, ahogyan velünk is, a minket egykor körülvevő emberekkel is nagyon sok dolog történt. Megházasodtak, elváltak, gyerekük született, munkahelyet váltottak, vagy ők is elköltöztek.

A visszatérés történhet kényszer alatt is, amikor fájdalommal búcsúzunk az új élettől, és keserűséggel gondolunk a hazaköltözésre. Ez egy bonyolultabb eset, amire egy külön írásban fogok kitérni.

Közös azonban mindenkiben az, hogy fel kell készülni erre változásra. Nem lesz, és nem is lehet minden pont olyan, mint mielőtt eljöttünk volna. A külföldi élet és tapasztalat - attól függetlenül, hogy ezt milyen mélységben éltük meg - nyomot hagy bennünk. Változtunk, és egy kicsit másokká is váltunk és ezzel a változással együtt kell majd újra beilleszkednünk az otthoni környezetbe.

Számolnunk kell az úgynevezett inverz kultúrsokkal: amikor az otthoni kultúrához való illeszkedés lehet olyan nehézkes, mint amilyen az elején az újjal való volt. Az otthoni környezet is tűnhet idegennek, irritálónak. Megtörténhet az is, hogy a hazaköltözés pillanatától eufórikusan boldogok leszünk, de egy idő után kijózanodunk és szembesülünk azokkal a nehézségekkel, amik miatt korábban elköltöztünk. Döntés előtt fontos ezekkel a tényezőkkel is számolnunk.

Amennyiben a saját és a régi környezet változásaira lélekben előre felkészülünk és elfogadjuk őket, úgy sokkal könnyebb lesz otthon boldogulni. Ugyan olyan rugalmassággal és nyitottsággal kell hazatérnünk, mint amilyennel elmentünk. Ha túl merev a forgatókönyvünk és elvárásokkal érkezünk haza, sok keserű csalódás érhet. Érdemes a hazaköltözést visszatérés helyett egy új, az előzőektől eltérő új kezdetként felfogni.


Összes poszt
Check back soon
Once posts are published, you’ll see them here.
Legfrissebb posztok
Archívum
Kulcsszavak
No tags yet.
bottom of page