top of page

Álomértelmezés egyszerűen

Mindenkivel előfordult már, hogy álmodott valami olyant, amiről érezte, hogy üzen valamit. De hogyan álljunk hozzá az elemzéshez? Hogyan kerüljük el a tipikus hibákat?

A címben szándékosan használom az értelmezés szót a fejtés helyett. Az álomfejés kifejezést Freud mellett a különféle álmoskönyvek, álomfejtő ábécék használják. Míg Freudnak elhitetjük, hogy tudott álmot ’fejteni’, úgy utóbbiak hitelessége erősen kétséges. Bár Carl Jung és követői hisznek a kollektív tudattalanban – vagyis, hogy létezik egy, a teljes emberiségben közös tudattalan, kollektív szimbólumokkal -, ezt álmoskönyvek A-tól Z-ig felsorolt szimbólumtartalmainak szintjére nagyon veszélyes általánosítani. Léteznek természetesen széles körben tapasztalt álmok (foghullás vagy meztelenség nyilvános helyen), ezekről egy másik írásban fogok beszélni.

Munkám során nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden álomnak és álomtartalomnak egyedi jelentése van. Egy macskaimádónak egy fekete macska az álmában egészen mást fog jelenteni, mint egy babonás embernek. Vagy mély vízbe ugrás egy úszni szeretőnek, mint egy víziszonyosnak. Ez természetesen csak néhány példa, de éreztetik, hogy az ábécék helyett érdemes egyéni jelentésekben gondolkodni.

Különféle tárgyak és személyek felbukkanásán túl, az álmok több más, nagyon fontos komponensből állnak: események, történetek jelennek meg, amiket érzelmek kísérnek. Természetesen a kettő egymás nélkül is megjelenhet. Az álom története (amennyiben van) segíthet megtalálni az élethelyzetet, amivel az álom foglalkozik.

A fentieket figyelembe összeszedtem néhány támpontot ahhoz, hogyan gondolkodjuk álmainkról.

  • Mik és kik jelennek meg az álomban? Milyen érzések, élmények köthetőek hozzájuk? Mit jelentenek az életemben?

  • Milyen a helyszín?

  • Van-e története az álomnak, vagy csak pillanatkép? Mi történik? Mi a végkifejlet?

  • Hogyan éreztem magam álmodás közben? Mikor érzem magam hasonlóan? Mitől éreztem így magam?

  • Hogyan éreztem magam ébredéskor? Vajon miért?

Szándékosan adtam nyílt végű kérdéseket, hiszen így több tere van az asszociációknak és a gondolkodásnak.

Sok beszédes álmot hallok munkám során, példaképp leírom az egyik kedvencemet. Az álmodóval coach és coachee szerepben voltam párkapcsolat coachingban. A fiatal nő boldogtalan volt birtokló kapcsolatában, válaszúthoz érkezett a férfival való jövője kapcsán. A férfi készen állt családalapításra, kliensem pedig nehezen hozott döntést.

Az álom: Az álmodó sétál és meglát egy gyönyörű, hatalmas magnólia fát. Közelebb megy és meglátja, hogy a fa köré egy múzeum épült, ahol látogatók tömege csodálja és fényképezi épp a fát. Ő azonban tovább sétált és talált egy éppolyan csodálatos magnólia fát, mint az első, de ezt nem csodálta senki. Álmában nem is értette, hogy vajon miért csak az egyiket látogatják, míg a másik is ugyan olyan gyönyörű és egészséges.

Ébredés után egész nap foglalkoztatta az érdekes álom jelentése, így egyből a Google-hez fordult, hogy mit jelent a magnólia fa, illetve a múzeum. Találkozásunkkor zavarodottan számolt be arról, hogy sehogyan sem jött rá, mit jelenthet a magnólia, segítsek rájönni, miért álmodott róla.

Rövid közös gondolkodás során feltettem neki a fenti kérdéseket. Például megkérdeztem, hogy számára mit szimbolizál egy fa? Azt felelte, életet. Hamar nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a fa, amely a múzeumban áll a vőlegényét és a vele közös életet szimbolizálja, annak pompájával és fényével- de bezártságával együtt. A másik fa, amely szabadon állt pedig az elválást jelenítette meg, magánnyal és szabadsággal.


Összes poszt
Check back soon
Once posts are published, you’ll see them here.
Legfrissebb posztok
Archívum
Kulcsszavak
No tags yet.
bottom of page