Külföldön élek, de honvágyam van – A rózsaszín köd, és ami utána jön
Sokan a külföldre költözők közül arról számolnak be, hogy egy bizonyos idő elteltével elbizonytalanodnak döntésükben és honvágyuk lesz, ami egyre csak erősödik. A tervekkel teli lelkes időszakot felváltja a jövőtől való aggódás, ami az otthoni, sokszor egyszerűbbnek tűnő jövőt egyre csábítóbbá teszi. Ennek megoldását keresve nézzük meg először, mit ír erről a tudomány.
A szaknyelv kulturális sokknak nevezi a folyamatot, aminek során egy másik országhoz, kultúrához adaptálódunk de közben belső ellenállásba ütközünk. Más kultúrához csatlakozni több okból is nehéz: a legalapvetőbb különbségek leküzdése – mint például a nyelv – mellett meg kell tanulni a szokásokat, illemszabályokat, sok esetben tradíciókhoz és ünnepekhez kell alkalmazkodnunk feladva saját, jól megszokott és biztonságos viszonyítási rendszerünket.
A kultúrsokk alapvetően négy jól elkülöníthető szakaszra osztható:
A ’honeymoon’ vagyis a nászutas időszak. Ez már a költözést megelőzően kezdődhet. Ekkor a célországot pont olyan romantikus színben látjuk, mint egy új partnert pár hét randevúzás után – vagy házastársunkat a nászút alatt. Ez egy szükséges szakasz, e nélkül nem tudnánk elköteleződni a költözés mellett. Jellegzetes gondoltatok és érzések fűződnek a nászutas szakaszhoz. Ilyenkor az új utcákat járva lelkesen szívjuk magunkba az új illatokat, hangokat, szavakat, minden új élménnyel teli és mindent szeretnénk tökéletesnek észlelni. Tele vagyunk ambícióval, tervvel. A jövőkép sokkal biztatóbb, mint otthon annak dacára, hogy számos nehézségünk adódik. Ígéretes új munkahely, új emberekkel kötött ismeretségek, a nyelv elsajátítása mind hozzájárul ahhoz, hogy ideálisnak érzékeljünk az új életet. Legtöbb esetben nem vagyunk tudatában ennek a szakasznak.
Sok szerencsés költözőnél ez a szakasz hosszúra nyúlik – vagy akár sosem ér véget. Mégis sokaknál felváltja ezt egy negatívabb, elutasító időszak, más néven tárgyalási időszak.
Ekkor a nemrég költözött elkezdi megkérdőjelezni az új környezet tökéletességét. Észreveszi, hogy nem minden rózsaszín, felfedezi a kulturális különbségek egzotikuma mellett már az ebből következő nehézségeket. Elakadhat a bürökráciában, vagy nem válik be az új munkahely/egyetem/kapcsolat/kaland ami miatt külföldre vándorolt. A nászutas időszak idillje egyre inkább csak illúzióvá válik ami pedig haragot és frusztrációt szül.
Az ezt követő szakasz a regresszió és izoláció időszaka. Jellemző rá, hogy minden apró kellemetlenség aránytalanul nagy hangsúlyt kap az ellenérvek sorában. Ami korábban izgalmas volt az hirtelen irritálóvá válik, amire eddig rácsodálkoztunk, most már zavaró. Általánossá válik a düh, szomorúság, csalódottság és a honvágy. Emellett többen számolnak be gyakori sírásról, ingerlékenységről, evéssel kapcsolatos zavarokról (étvágytalanság illetve túlevés). A regresszió szó arra utal, hogy közérzetünk és boldogulásunk megítélése jelentősen rosszabb, visszaesett a kiérkezéshez képest.
Az erős diszkomfort érzet amit az új környezetben tapasztalunk egy új illúziót hoz magával: az otthon (túl)idealizálását. A jelen helyzethez képest az otthon csábítóbbá válik, és sokan ennek az illúziónak csapdájába esve feladják az új életet és hazaköltöznek, vagy ha erre nincsen reális lehetőség – elhatárolódnak, izolálódnak az új országban. Ez lehet csoportos izoláció, amikor csak magyarokkal vesszük körül magunkat és nem veszünk részt az adott társadalom életében -, illetve a teljes magány, amikor egyedül maradunk.
TIPP – hogyan küzdjünk meg ezzel a szakasszal?
Próbáljunk meg erős és minőségi kapcsolatrendszert kiépíteni. Keressünk barátokat!
Otthoni hobbinkat folytassuk az új környezetünkben is! Ha van valami amit eddig nem próbáltunk ki, itt az idő!
A humor mindig segít – a nehéz helyzeteket kezeljük humorral, a nyelvi félreértéseken, nehézségeinken nevessünk
Önjutalmazás! Ha valamit sikerül elérni, elintézni, lehetünk magunkra büszkék, hiszen nem mindenki képes egy új környezetben helytállni!
Próbáljunk meg azokra a pozitív tényezőkre fókuszálni ami miatt az adott hely mellett döntöttünk!
Próbáljuk reálisan látni régi otthonunkat és mindig szem előtt tartani az okokat amik miatt eljöttünk.
Értékeljük át korábbi elvárásainkat és fogalmazzunk meg újakat, objektíven és a helyzethez alkalmazkodva
Akiknek sikerül ezen a szakaszon túljutni, azok már elérték a célt: az adaptációs szakaszt. Ennek jellemzője, hogy az eddigi erős érzelmek lecsillapodnak, ami eddig lelkesített vagy irritált – most már nem vált ki heves reakciókat, mert megszoktunk és megtanultunk velük élni. Elsajátítottuk a nyelvet, ismerkedünk a hagyományokkal, el tudjuk dönteni, hogy mihez csatlakozunk, és mit tartunk meg az otthoni értékrendszerből. Az új életben való boldogulás már nem őröl fel több energiát mint az otthoni és ideális esetben mindkét környezetet az otthonunknak tudhatjuk, ahol ugyan olyan otthonosan mozgunk és ugyan olyan jól érezzük magunkat.
